HTML

Alkalmi Munka

Mint az élet, olyan. Sokszor bizonytalan, sokszor kalandos. Szabadsággal teli, de olykor csak kiszolgáltatottság. Néha unalmas, néha különleges élmény....Sztorik és kesergések, tapasztalatok és intelmek.

Kapcsolat

Élményeidet, kérdéseidet, személyes üzeneteidet az alkalmi_._munka@freemail.hu email címre küldd!

Linkblog

2009.03.01. 07:00 alkamun

Szerencse fel

Az első írás, melyből talán kiderül, hogy a szerencse milyen fontos, valamint elszáll a fenébe vagy 60 liter friss bocitej...

Veszett meleg volt, izzadott ott mindenki, mint egy viziló (már ha izzad egyáltalán az a nagydarab állat). Szó szerint dőlt rólam is a lé, és nem tudtam eldönteni, hogy vajon tényleg a nap sugára facsar csutkává, vagy az a ká-kellemetlen szituáció, amiben éppen voltam. Munkára volt ugyanis szükségem, de nagyon, viszont egy árva kukkot sem beszéltem a helyi nyelven. És angolul sem. Oroszul viszont egészen jól - így alakult az életem, de ott abban a pillanatban ez felért egy bibliai csapással. Szóval minden irányból forró volt a helyzet és egyre forrt.
Ám, úgy néz ki, a raktárosnak - szőkére festett, középkorú, észak-afrikai arab nő volt, nagyhangú, villogó szemű - még annál is nagyobb szüksége volt egy kis rabszolgára, mert hamar feladta a hablatyolást (egy árva KUKKOT sem értettem belőle, mondom) és inkább megmutatta, hogy mit kell csinálnom. Dobozokat, konzerves üvegeket, mosószeres hordókat (igen, húsz literes mosószeres bödönök voltak ott) kellett raklapokról polcokra raknom, polcokról taligákra tennem, taligákat liftbe tologatnom, liftből pedig a konyhába cipelnem. Aztán a szemetet a konyháról ki kellett cipelni az udvarra a konténerekbe, s végül, amikor már olyan meleg volt, hogy a bejárat mellett kókadó leander bokor mellett a kopár szik sarját is virágzó rózsának látta volna az ember, be kellett menni a minusz tizenöt fokos hűtőkamrába a másnapi húsadagért... Saccoljak? A kamrán kívüli és a kamrán belüli hőmérséklet között volt úgy' negyven foknyi különbség a celsius skála szerint számolva.
Aztán jött a finito, ahogy mondták arrafelé, egy félórás takarítás, rendezgetés, kis leltár, néha hússzeletelés, mézadagolás, miegyéb, majd irány a haza. Egy apró szobában laktam, béreltem, romantikusnak is mondhatnám. Most. Mert jó rég volt. Nagyon rég.
Így lettem én egy óriási szarvasmarhatelep üzemi konyháján raktárossegéd egy ká-meleg déli országban, majd kétezer kilométerre a Margit körúttól, ahol felnőttem.

Közben, lassan, tanulgattam a nyelvet is, így amikor először fel akartak ültetni a villanyos kis piros targoncára, hogy "kapjam le" a teli raklapokat a hajnali teherkocsiról, már el tudtam valahogy makogni, hogy nincsen jogsim. Már kimondtam, mire rájöttem, hogy bizony nekem annyi, ez a munka ugrott... elég sokat pörgött ugyanis a kis piros targonca, nyilvánvaló volt, hogy az is a munkám része kéne, hogy legyen. Egy nyarat akartam ott a környéken eltöltelni, és még csak tíz nap telt el. Nem örültem volna, ha újra keresnem kell melót.
De másként történtek a dolgok... számomra addig ismeretlen, majdnem elképzelhetetlen türelemmel találkoztam. Az örökké pattogó, elégedetlennek tűnő marokkói nő, váratlan szelidséggel tanított meg targoncát kezelni, (nem volt valami diplomás feladat, az már biztos) és néhány nap múlva már vígan furikáztam szerte a raktárban. Még néhány nap múlva pedig elkezdtem lepakolni a teherkocsikat is, s majd két héttel az első vezetés után már kiküldtek a tehenészetbe, hogy a kétnapi tejadagot hozzam el a konyha számára.
Az volt ám a szép világ! Négy, huszonöt literes aluminium kannát a targoncára helyezett speckó raklapra raktam és kidünnyögtem a büdösbe. Megkerültem a tehéntartókat, a trágyadombot, a traktorparkolót és benavigáltam, egyenest a hűtőházba. Egy iszonyú nagy, hengeralakú tartályból csapoltam a tejet, négyszer, aztán irányultam is rögtön vissza. Ezt nagyon szerettem csinálni. Azelőtt sohase' vezettem és ez a kis piros engedelmes volt és mozgékony, és jó magasról nézhettem a világot.
Nem mondom, két három nap múlva kitanultam, mire képes. Igaz, közben átdöftem a raktárajtót a villával, eltoltam a polcokat a fenekével, belbillentem valami árokba, hogy csak egy traktorral tudták kihúzni, orra billentettem egy túlsúlyos rakománnyal, de végül az enyém volt. Mindent tudtam róla...
Legalábbis azt hittem.
Egyik hajnalban, amint a tejjel száguldoztam vissza a tehenézetből,  kipróbáltam, be lehet-e venni a kajaraktár felé fordító utolsó nagy kanyart teljes sebességgel - ami akár HÚSZ kilométer is lehetett óránként. Be lehetett. Az igaz, hogy a targoncának semmi baja nem lett, csak perdült egyet, mint egy műkorcsolyabajnok a tengelye körül, de a tej! A tej bizony elrepült a kanyar egyik érintőjének irányába. A négy kannából három, mint valami mesebeli (mondjuk Mazsola és Tádé) löveg, gyönyörű ívben elhagyta a raklapot, behullott a közelben parkoló kocsik közé, és finom, friss, egészséges tejbe fürösztötte a környéket.
Jaj!
Hetvenöt liter tej soknapi fizetésemre rúgott... Nem éreztem igazán jól magam abban a tíz, tizenöt percben, amíg a főnökasszonyra vártam. Amikor megjött, hát... még szerencse, hogy nem értettem, hogy mit mondott. De jó hangosan mondta. Én meg csak álltam ott, és elkeseredve gondoltam arra, hogy mi a fenének törtem magam (mert tényleg törtem magam) majd egy hónapig, ha most így, az első fizetésem előtt három nappal elbasztam az egészet.

Úgy néz ki, mégis megérte a hajtás, hacsak nem vesszük lehetségesnek azt a lehetetlen esetet, hogy az a nyolcvan kilós marokkói matróna az én hatvankilós személyem varázsa miatt könyörült meg rajtam... Miután elcsitult első mérge (vagy ijedtsége), szó nélkül kihúzta a locsolócsövet, leeregette a tejet a lefolyóba, majd elzavart egy második adagért...
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkalmimunka.blog.hu/api/trackback/id/tr83971816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.